Ha jól emlékszem, soha nem ünnepeltem még a Valentin-napot. (Idén pláne nem fogom, de ez nem feltétlenül ide tartozik.) Ha rosszul emlékszem, akkor meg olyan is volt az az ünneplés. És egyáltalán nem számítok rá, hogy erre a kijelentésemre kapok majd egy-két felháborodott e-mailt, amik arról szólnak, hogy még ennyi év után is lehet bennem csalódni, mert valószínűleg azok sem emlékeznek rá jobban, akik ilyet írhatnának. Pont néhány hete mondták nekem, hogy az emberek mindig a hozzájuk hasonlókat keresik, hát nekem Valentin-nap szempontjából ez idáig nem sikerült melléfogni. És ami azt illeti, kimondottan megnyugtató a tudat, hogy vannak, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak erről, plusz még nőnek is születtek.

Zene nélkül mit érek én

Nem gyűlölöm egyébként ezt az ünnepet, egyszerűen teljesen közömbös a számomra. Hogy emiatt szívtelennek vagy érzéketlennek számítok-e, azt nem tudom, de bízom benne, hogy nem. Bár az igaz, hogy a Keselyű három napját vagy a Szárnyas fejvadászt sokkal romantikusabb filmnek tartom, mint a Micsoda nőt, soha senkivel nem ellenkeztem, aki azt szerette volna velem megnézni, és nem is unatkoztam végig látványosan, amikor sor került rá. A polcomon elég sok olyan lemez van, amivel ötven emberből minimum negyvenkilencet kínvallatni lehetne, de épp a minap beszélgettem el róla valakivel (aki történetesen szintén férfi, és szintén hallgat kínvallatásra alkalmas zenét is), hogy George Michaeltől a Careless Whisper minden idők egyik legszebb szerelmes száma. Komolyan gondoltuk. Az első tartós párkapcsolatomban pedig több mint fél évig minden eltelt hónapot megünnepeltünk, és erre még ma is szívesen emlékszem vissza, akárcsak bárkivel bármelyik évfordulóra.



Merthogy az nem volt közömbös. A Valentin-nap viszont mindig az volt, mert sosem éreztem úgy, hogy akármilyen köze lenne ahhoz a párhoz, amelyiknek én vagyok az egyik fele. Mondják, hogy a virágárusok találták ki az egészet, ez így mondjuk erős, de azért nem tartom kizártnak, hogy benne volt a kezük. Szóval nekem ez olyan csinálmány, amiről legfeljebb egy bántóan kivilágított ajándéküzlet jut eszembe. Nem a "minek vannak az ünnepek, az érzelmek nem egy napról szólnak" kezdetű szöveggel akarok amúgy jönni, mert az egy marhaság. Kedd délelőtt tizenegykor, egy rendes munkahelyi kudarc után nem szép és magasztos érzelmek tolulnak az emberben, és elég sűrűn kerül sor ilyen kedd (szerda, csütörtök stb.) délelőttökre (délutánokra, estékre stb.). Részben épp ezért is kellenek ünnepek, de az azért nem mindegy, hogy milyenek. A szerelem attól különleges, hogy csak két emberről szól, de róluk aztán nagyon, és ehhez méltó módon minden párkapcsolatnak meg is van a saját külön ünnepe. Amellett egy ilyen központi, nemzetközi hepening szerintem nem sokat ér. Ennyi.

Ez a nap is lehet ünnep

Hogy ilyen-e a "Valentin-nap férfiszemmel", azt megint csak nem tudom. Ez egy férfivélemény, nyilván van hozzá hasonló női vélemény, meg homlokegyenest más férfivélemény is. Az persze valószínű, hogy több férfit hagy hidegen a Valentin-nap, mint ahány nőt, de hogy pontosan miért, az már más kérdés. Függetlenül attól, hogy hány nő és hány férfi alkotja, az "ellentáborra" gondolva azt azért még hozzátenném, hogy ha véletlenül mégis valaki olyannal kerülnék össze, akinek ez fontos, nem érezném kínnak, hogy tegyek, vegyek, adjak valamit. Ez a nap is lehet ünnep. Bántóan kivilágított ajándékboltba viszont nem mennék, és ha adnék valamit, biztosan nem azt írnám mellé, hogy "Boldog Valentin-napot!". Jegyezze meg ő, hogy ez épp Valentin-nap volt, ha neki fontos. Nekem nem az.



Idén szombatra esik a Valentin-nap. Én házibuliba vagyok hivatalos (bár nem tudom, van-e egyáltalán olyan, de óvatosságból azért hozzáteszem: nem Valentin-napiba, csak egy simába). Mint azt a legelején is mondtam, nem feltétlenül ide tartozik, de egyedül megyek, mert most épp így alakult. Valószínűleg mennék akkor is, ha nem így alakult volna, csak nem egyedül. Az viszont nem valószínű, hanem biztos, hogy lesznek ott párok így is, és ahogy ismerem őket, mindegyiküknél közös döntés volt, hogy nem kettesben töltik az estét, hanem eljönnek. A lényeg végül is csak ennyi: akinek van kivel, az töltse úgy ezt a napot, ahogy - legalább nagyjából - mindkettőjüknek jó. Én meg megígérem, hogy mielőtt elindulok itthonról, szolidaritásból felteszem majd a Careless Whispert.

By: Bus András